készlet leltár kiszervezés

Miért érdemes független szolgáltatóra bízni a készlet leltárt?

A naprakész, precíz készletnyilvántartás minden üzlet számára elengedhetetlenül fontos, hiszen ez által nemcsak az árubeszerzés tervezhetőségét szavatolhatjuk, de az aktuális készlet változásait is átlátható módon nyomon követhetjük. Emellett a vásárlók bizalmának fenntartása szempontjából is lényeges, hogy minden helyzetben valós adatokkal tudjunk szolgálni egy-egy termék elérhetőségét illetően.

A törvényi előírások szerint a leltározást az üzleti év zárásakor kötelezően el kell végezni, de ha a gazdálkodó szükségesnek tartja, ennél akár sűrűbben (negyedévente, félévente stb.) is sort lehet rá keríteni. Ennek kiemelt jelentősége lehet olyan esetekben, ha pl. nagyobb mértékű beszerzés vagy árumozgás történt egy adott időszakon belül (akár profilbővítés, akár a telephelyek közötti szállítások miatt).

Csakhogy a rendszeres leltározás rendkívül idő- és munkaerő-igényes feladat, számos cégnek pedig nehézséget jelenthet az ehhez szükséges források biztosítása, mivel azokat a mindennapos munkafolyamatoktól kéne elvonni. Egyre több vállalkozás dönt emiatt úgy, hogy a készlet leltárt kiszervezi, vagyis kifejezetten erre szakosodott független szolgáltatóra bízza a nyilvántartás elkészítését. Ennek legfőbb előnye, hogy az üzleti tevékenység zavartalanul folyhat a leltározás ideje alatt is, így pedig bevételkieséstől sem kell tartani. Ráadásul, ha külső leltározó cég végzi a termékek nyilvántartásba vételét, a folyamat objektivitása is biztosított, így a rejtett hibák, a hiányok és a többletek nagyobb hatásfokkal kimutathatóak.

Leltározás személyre szabottan

Természetesen minden készlet más és más leltározási módszert követel. Korántsem mindegy, hogy egy több százezres árukészlettel rendelkező hipermarket termékeit kell nyilvántartásba vennünk vagy éppen egy adott tematikára specializálódott kisebb boltét, ahogyan az sem, hogy milyen adatok kerülnek rögzítésre a különböző típusú árucikkeknél. Éppen ezért a kiszervezett leltármenedzsment első lépése a metodika kidolgozása a megbízóval szoros együttműködésben.

Ha ránk bízza a készlet leltárt, folyamatainkat teljes mértékben cége igényeihez igazítjuk. Legyen szó drogériáról, könyváruházról vagy éppen barkácsüzletről, mi a kereskedelem minden területén otthonosan mozgunk.