Leltárellenőrzés
A kötelezően elvégzendő készlet- vagy tárgyi eszköz leltár kiszervezése külső szolgáltatónak vitathatatlan előnyökkel jár – azon túl, hogy a ráfordított idő jelentősen csökken, az üzleti tevékenység zavartalansága is garantált. Ugyanakkor Magyarországon jellemzően a nagyobb cégek választják ezt a megoldást, mivel az eszköz- vagy készletmennyiség nagyságából adódóan már nincs kapacitásuk a leltárfelvételre.
A kisebb vállalkozások ezzel szemben – elsősorban anyagi okokból – gyakran a saját alkalmazottaikkal végeztetik el a leltározást. Ennek kétségtelen hátránya, hogy az objektivitás hiányából fakadóan lényegesen kisebb hatásfokkal szűrhetőek ki az esetleges hibák. Leltárellenőrzés szolgáltatásunkkal ezekre a helyzetekre kínálunk középutat, hiszen így kisebb anyagi ráfordítás mellett is érdemben növelhető a leltár objektivitása, megbízhatósága.
Mivel a leltár ellenőrzését független szolgáltató végzi, ezért
Cégünk a szokásosan alkalmazott leltárellenőrzési metodikán túl lehetőséget biztosít arra is, hogy a megbízóval szorosan együttműködve egyedi ellenőrzési rendszer kialakítására kerüljön sor. Figyelembe véve a vállalkozás specifikumait, a megrendelő saját igényeire szabhatjuk szolgáltatásunkat.
Leltárellenőrzés szolgáltatásunkat kimondottan ajánljuk üzlet/üzletrész eladásából, illetve vásárlásából adódó átadás-átvétel esetén a korrekt elszámolás elősegítésére.